A középkori misztikusok a bibliai Márta és Mária példája kapcsán különbséget tettek a "tevékeny élet" (vita activa) és az "elmélkedő élet" (vita contemplativa) között. Ezt kérdezték: ha van Isten, megismerhető-e? Ha igen, hogyan? Semmiképpen sem racionális értelemmel, mondták, hanem azzal a vággyal, sóvárgással, amit “A tudatlanság felhője” (vagy talán pontosabban: “A nem-tudás felhője”), e 14. századi angol misztikus irat a "szeretet moccanásának" nevez. Az "akarat moccanása" a lelkünk első tevékeny része, s a szemlélődés magas foka a "meztelen, puszta sóvárgás, a lélek szeretetének vak moccanása, amely a tudatlanság felhőjén keresztül Istent önmagában szemlélné". Ebből a műből kiindulva beszélgetünk a 13. században élt brabanti begina, Hadewijch néhány misztikus leveléről, melyeket követőihez írt. Hogyan érinti meg Istent a lélek, és megérintheti-e a lélek Istent? Miféle tudásnak - vagy: nem-tudásnak - birtokában vágyakozik a lélek arra a megfogalmazhatatlan élményre, amely az Istennel való egyesülés? Mi a vágy maga, és hogyan nyilvánul meg a lélekben? Hogyan “lát” a lélek, és láthatja-e a láthatatlant? Beszélhet-e a kimondhatatlanról? Összefüggésbe tudjuk-e hozni a lélek megindulását és az érintést, amelyről Hadewijch beszél, a "moccanással", amelyről a Felhő névtelen írója szól?

És végezetül: hogyan kellene olvasni ezeket a misztikus értekezéseket?