REVERZIBILIS KÖNYVBEMUTATÓ ÉS FELOLVASÁS

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

REVERZIBILIS KÖNYVBEMUTATÓ ÉS FELOLVASÁS

Az Orpheusz Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent

PETŐCZ ANDRÁS: VISSZA AZ IDŐBEN című kötete
– a szerzővel Bakonyi István irodalomtörténész, kritikus beszélget, közreműködik: Csurkulya József cimbalomművész –

Múlik minden, mondom, miközben emlékezem,
könnyed mondat csupán, banális szavak együttese,
valahogy jobb lenne előre nézni, mindig csak előre,
nagy-nagy lélegzettel szaladni, ha van rá alkalom,
és nem törődni senki emberfiával.

Palackposta, mondtad te, régmúlt időkben, valamikor,
minden megjelent munka csupáncsak palackposta,
mondtad, üzenet valahová, valakinek, hogy itt voltunk,
s hogy voltunk egykoron, volt itt valaki, költő talán,
aki szavakkal, mondatokkal bíbelődött.

Médium-art, mondhatjuk így is, nem tudjuk, honnan
érkezik valami papíros, hullámokon, palackba zárva,
betűtengerre csodálkozik valaki, ismeretlen szóra,
memorizál valami nevet, és elképzeli, hogy a múltban
miként is görnyedt íróasztalánál a szerző.
Részlet a Palackposta című versből

Petőcz András (1959, Budapest) író, költő, szerkesztő, egyetemi oktató, a magyar P.E.N. CLUB alelnöke, a Magyar Könyv Alapítvány Kurátora. Irodalmi pályáját 1980-ban kezdte, szerkesztőként és költőként. Az elmúlt 25 évben számos irodalmi szervezet tagja, irodalmi munkásságát több tekintélyes díjjal jutalmazták. Eddigi munkásságáról Vilcsek Béla írt monográfiát. Dolgozott újságíróként, tanított több egyetemen és főiskolán. 2009. március 13-án az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola „Nyugat” Oktatási Programja keretében Tamkó Sirató Károlyról és a Dimenzionista Kiáltványról írt PhD-disszertációmat summa cum laude minősítéssel védte meg, ezzel doktori fokozatot nyert.
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).

2024 február 08

Részletek

Dátum: február 8.
Időpont: 18:00 - 21:30