A SZERETŐ ÁLMA
TÓTH KRISZTINA írásai TAKÁCS KATI előadásában
– közreműködnek: Ágoston Béla (fúvóshangszerek), Mizsei Zoltán (billentyűshangszerek) és Widder Kristóf (tánc) –
Fotó: Marton Szilvia
„és kitakarva látszott, hogy a testek
még fiatalok, de már nem egészen,
hogy halandóak, de már nem egészen,
és csukott szemmel az egyik megígérte
a másiknak, hogy ott, a másik évben
lesz macska is, mert anélkül mit érne….”
Fotó: revizor.hu
S akkor már ott áll a pódiumon egy fekete bőrdzsekis izgalmas nő, vörös loboncos hajzuhatagával, és mindjárt jönnek, ömlenek a szavak is, záporoznak a képek, úsznak a verssorok, felszikráznak a töredékek. Majd történetek hangzanak fel, súlyos és könnyű, megcsavart történetkék, finom novellettek, fanyar, ironikus tálalásban. S mindezt még megfűszerezi Takács Kati az ő utolérhetetlenül meleg altjával és csibészes mosolyaival, humorral, meditatív interpretációval, vad kifakadásokkal, dacos női felcsattanásokkal, nehéz csendekkel meg elkomoruló megzuhanásokkal, és a békebeli szalon nézőjét már-már elringatja a sok delikát ingerforrás, s aligha marad érkezése figyelni arra, hogy a szomszéd asztalkánál vajon min tűnődhet két decens hölgy. Kovács Dezső
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft
Szerdai menü:
Hideg gyümölcsleves
Csirkemell szelet mandulás bundában,
kevert salátával, sült burgonyával
Csütörtöki menü:
Húsleves csigatésztával
Bakonyi sertés szelet galuskával