a litera.hu és a Nyitott Műhely közös kritikai beszélgetéssorozata – idén az esszé témájában
LUKÁCS GYÖRGY: LEVÉL A KÍSÉRLETRŐL
című írásáról Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás és Vári György beszélgetnek
L. GY.
Lukács írása eredetileg A lélek és a formák c. kötet bevezetője. A Magvető Kiadó Lukács György összes műve c. 1977-es életműkiadásában olvasható (Ifjúkori művek 1902-1908).
Az imént említett cikkben írja róla Poszler György: „Lukács György az esszé, a kísérlet művészet voltáról beszél. Ám a művészi formáról éppen a nagyobb formai fegyelem értelmében.” A nagy hatású írásról Babits A lélek és a formák c. bírálatában így számol be: „Ebből a levélből – mely a kötetnek talán legérdekesebb darabja az tűnik ki, hogy az író műformát lát a kísérletben (vagy ahogy itt nevezi: kritikában): a költészettel egyenrangú nagy műformát, művészit nem külső formája, hanem belső tartalma miatt: mert éppolyan állásfoglalás az élet absztraktumaival szemben, mint a költészet a konkrétumokkal.”
Ifjúkori művek 1902-1908
Vajda Mihály Kísérlet a kísérletről c. cikkében – melyből megtudhatóak a mű születésének körülményei is – Lukácsot idézi: „mert sok írás van, ami ugyanezekből az érzésekből nőtt és mégsem érinti az irodalmat és művészetet; mely ugyanazokat a kérdéseket teszi fel az élethez, mint minden kritikának nevezett írás, csak éppen egyenesen az élethez fordul velük és nem kell neki irodalom és művészet mint közvetítő. És éppen a legnagyobb, a legtökéletesebb esszéisták írásai ilyenek: Platón dialógusai és a középkori misztikusok írásai, Montaigne Esszéi valamint Kierkegaard imaginárius naplói és novellái.” Majd így folytatja:„Az esszé tehát egyfajta művészeti műfaja a filozófiának, amely a szorosabb értelemben vett művészettel valamifajta rokonságot mutat fel.”
A sorozathoz ajánló a literán: http://www.litera.hu/hirek/kezdodik-az-elohivas-v-szeriaja
Az est a MASZRE támogatásával jött létre: www.maszre.hu
Belépődíj: 300 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)