„jaj, de Én se vagyok ide való, Én se vagyok ide való, Mer’ én oda való vagyok”
AHOL AZ A FÉNYES CSILLAG RAGYOG
Gyimesi és erdélyi dallamok ZERKULA JÁNOS emlékére
Zerkula János (1927 – 2008)
Dresch Mihály (Brácsó) – furulya, szaxofon
Kerényi Róbert (Szigony) – furulya
legifj. Csoóri Sanyika – brácsa, kontra
Ábrahám Judit – gardony; néhány gyimesi keseves
valamint bejátszott részletek Zerkula János elbeszéléseiből
„Visszatért immár abba a világba, ahol örökösen ragyog „az a fényes csillag”, amelynek fényét éltében töretlenül felénk sugározta… Emléke legyen áldott!” Madár dalában – Ábrahám Judit (Folkmagazin)
Zerkula Jánost több alkalommmal is vendégül láthattam a Műhelyben. Kivétel nélkül a hely életének legjelesebb, legemlékezetesebb pillanatai voltak ezek. Ábrahám Judittal, alkalomról alkalomra, egyre többet beszéltettük, illetve Judit kérdezgette két zenélés közt, vezette a beszéd fonalát, én pedig rögzíteni igyekeztem, amit mondott. Jól emklékszem: utoljára, hogy itt volt, már bőven elütötte az éjfélt, amikor a közönségen (köztük sok fiatalon) a fáradság jelei kezdtek mutatkozni (már negyedik órája tartott az est), mégsem ment el senki, mert nem lehetett. Mert ő épp fordítva: az idő előrehaladtával egyre élénkebb lett, egyre inkább megeredt a nyelve, s mind, amit mesélt, oly ízesre, s utánozhatatlanul zerkulásra sikeredett, mint a muzsikája. Mindünket megbabonázott ez a „nem evilági” jelenség. Hajnal 2 óra is lehetett, amikor asztalhoz, „vacsorához kényszerítettük”, s aztán már nem engedtük vissza játszani, ami rajta, láthatóan, nem nagyon múlott volna… (Finta)
Belépődíj: 900 Ft (Jegyszedő kerestetik!)