LUKÁCS ZSUZSA – KOVÁCS RÉKA – LANTOS IVÁN TRIÓ
„Mit keresnek maguk egy színpadon? Három világ, három generáció, három hangulat?” – tette fel a kérdést a Dömörkapui Hírmondó nagyreményű újságírója „Mit keresünk? Összekapcsolódást, tiszta együttlétet és poliritmiát…na jó, ezt az utolsót csak Iván…”
Crepes sarrasine hajdina, csalás nélkül, salátával /kerti/.
Kis zene, csalás nélkül, ak(r)usztikus, Lukács Zsuzsával és Kovács Rékával.
És ha valaki játszik még, Gázsi Nélkül, és még szeret is.
Lantos Iván
Klipp 1
Klipp 2
Ficsöring, na az kiiktatva!
Viszont:
Lukács Zsuzsa – gitár
Lukács Zsuzsa – gitár
Kovács Réka – szaxofon
Lantos Iván – bruggo, gitár
talán még: Sebő Ferenc – József Attila
talán még: Sebő Ferenc – József Attila
Mindenki Dalol!
A világzenész Lantos Iván a 70-es években a Kolindával kezdte Budapesten, majd 23 évet élt Franciaországban. Dolgozott francia és ír, gaboni és madagaszkári muzsikusokkal, Palestrinát énekeltetett egy bolgár női vokálkvartettel, darabokat írt szóló zongorára, úttörődalokat dolgozott át. Zenéjében a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul – írták róla, amikor válogatás jelent meg munkáiból. Manapság keveset hallani róla, pedig már tizenöt éve itthon él, ráadásul a zenéléssel sem hagyott fel.
„…fölfedeztem azt a boldogságot, amit a magyarul éneklés jelent. Foglalkozni kezdtem a magyar nyelvvel, de csak lazán, vigyázva, nehogy írjak vagy költsek valamit. Úttörődalokat kezdtem gyártani, otthoni használatra. Zenészként ekkor derült ki számomra, hogy a nyelv fontosabb, mint a zene. Biztos régebben kellett volna, de mindegy, 54 éves koromra érkeztem meg a felismeréshez, hogy a zene a nyelvből jön – nem feltétlenül a szavak értelméről beszélek, hanem a beszéd ritmusáról, a betűk hangzásáról, a hangokban élő kultúráról. Boldoggá tett, hogy végre valamit kezdtem a magyar nyelvvel”
Lantos Iván
Belépődíj: kiszámíthatatlan (magyarul mondva: megfizethetetlen)
A világzenész Lantos Iván a 70-es években a Kolindával kezdte Budapesten, majd 23 évet élt Franciaországban. Dolgozott francia és ír, gaboni és madagaszkári muzsikusokkal, Palestrinát énekeltetett egy bolgár női vokálkvartettel, darabokat írt szóló zongorára, úttörődalokat dolgozott át. Zenéjében a gyökértelenség határtalansággal, az irónia emelkedettséggel, a reneszánsz a posztmodernnel párosul – írták róla, amikor válogatás jelent meg munkáiból. Manapság keveset hallani róla, pedig már tizenöt éve itthon él, ráadásul a zenéléssel sem hagyott fel.
„…fölfedeztem azt a boldogságot, amit a magyarul éneklés jelent. Foglalkozni kezdtem a magyar nyelvvel, de csak lazán, vigyázva, nehogy írjak vagy költsek valamit. Úttörődalokat kezdtem gyártani, otthoni használatra. Zenészként ekkor derült ki számomra, hogy a nyelv fontosabb, mint a zene. Biztos régebben kellett volna, de mindegy, 54 éves koromra érkeztem meg a felismeréshez, hogy a zene a nyelvből jön – nem feltétlenül a szavak értelméről beszélek, hanem a beszéd ritmusáról, a betűk hangzásáról, a hangokban élő kultúráról. Boldoggá tett, hogy végre valamit kezdtem a magyar nyelvvel”
Lantos Iván
Belépődíj: kiszámíthatatlan (magyarul mondva: megfizethetetlen)
