KÖNYVBEMUTATÓ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

KÖNYVBEMUTATÓ

A Fekete Sas Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatja, hogy megjelent

SÜLI ISTVÁN: A VIZSGÁLÓBÍRÓ ESETE A KOCSISSAL című kötete
–  műből részleteket olvas fel Csík Csaba Krisztián, közreműködik Szőke Szabolcs gadulkán,
a szerzővel Fazakas István főszerkesztő, kiadóvezető beszélget –


Pipás Pista gyilkosságai és a Horthy-korszak lenyomata Süli István: A vizsgálóbíró esete a kocsissal című könyvében.
„Honnan kellett volna tudnom, hogy gyilkos, kérdeztem, én ebből semmit nem vettem észre. Nem volt ráírva. Fényképezni hordott ki a tanyavilágba. Kivitt velem titeket is néha, mindnyájatokat. Ti miért nem vettétek észre? Honnan a fenéből tudhattam volna ezeket róla? Azt hittem, legalább tíz évvel idősebb nálam, most meg kiderült, hogy eggyel fiatalabb. És ráadásul nő.”

Korábban megjelent köteteivel

Süli István csongrádi születésű és kötődésű, jelenleg Törökbálinton élő arab nyelv- és művelődéstörténet szakos tanár, művelődéstörténész, író. Egyetemi tanulmányokat folytatott Szegeden, Budapesten, Miskolcon és Damaszkuszban.1995-ben részt vett a mára már kultikussá vált Fonó Budai Zeneház elindításában.
2004-ben megalapította a Hidak a Kultúrák Között Egyesületet, melynek alapfeladata a magyar kultúra és a muszlim országok kultúrájának kölcsönös megismertetése, kulturális párbeszéd kezdeményezése volt.
A belépés díjtalan (de minden támogatást köszönettel fogadunk).

 

2025 április 16

Részletek

Dátum: április 16.
Időpont: 19:30 - 22:30