FELLINI: AMARCORD
– a filmklubot vezeti és szerkeszti: Sólyom András filmrendező –
Amarcord, olasz-francia játékfilm, 1973, 127 perc, Federico Fellini, Giuseppe Rotunno, Danilo Donati, Nino Rota, Ruggero Mastroianni, szereplők: Bruno Zanin – Titta Biondi, Pupella Maggio – Miranda Biondi, Magali Noël – Gradisca, Armando Brancia – Aurelio Biondi, Titta apja, Nando Orfei – Patacca
Az Adriai-tenger partján fekvő kisvárosban él Titta, a nagyra nőtt kamasz. Miközben a harmincas évek Olaszországában egyre jobban tért hódít a fasizmus, a fiú a felnőtté válás megannyi problémájával küszködik. Az élet leginkább a kisváros utcáin zajlik, melyeken mindenki megfordul, aki él és mozog. Ott van a városka szexbombája, akiről minden férfi álmodik, az ügyvéd, az utcalány, a gigantikus mellű trafikosnő, a fagylaltos, a fasiszta pártvezér, mindenféle hóbortos emberek. Évszakok jönnek és mennek. A világhírű rendező önéletrajzi ihletésű filmje.
Sólyom András így ajánlja a filmet:
Aki felnőtté vált és önmaga fontosságát, jelentőségét az ifjúság előtt bizonygatja, az könnyen nevetségessé válik. Fellini Amarcord című filmjében ez az angyal is rosszalkodik. Jó néhány Fellini film írója, Bernardino Zapponi magyarul is megjelent könyvében így írt: „Az Amarcord volt életem legnagyobb melléfogása: egy kultuszfilm, sokmilliós bevétel, Oscar-díj… De hát ki gondolhatta? 1972-ben jártunk, s alighogy befejezte a Rómát, arról a vágyáról mesélt nekem, hogy filmet készítsen Riminiről, „az én Riminimről”. Rosszul éreztem magam, Fellini és „az ő Riminije” közhellyé vált immár, rögeszmévé (mellesleg a Bohócokba és a Rómába is belevette a gyerekkori emlékeit). Már megint kezdjük? A Mester még nem unja a témát? Még nem sikerült elűznie a múlt rémképeit? Igyekeztem eltéríteni a szándékától, őszinte voltam hozzá, meg kell szabadulnia egyfajta könnyes, szentimentális klímától. Mosolygott, mint aki egy konkrét álmot lát maga előtt, világosan kirajzolódó képeket.”
Tematika: rendezett képsorok értelmezése.
Sólyom András (1951, Budapest) 1970–1975 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója. 1975-től az MTV Drámai Főosztályának rendezője. A Balázs Béla Stúdióban rendezett kisjátékfilmek után, 1983-ban készítette első játékfilmjét, a Szegény Dzsoni és Árnika című mesefilmet. A televízióban dokumentumfilmeket, tévéjátékokat, kulturális műsorokat, a rádióban hangjátékokat készít.
1979: Nemlétezik történetek (j/tv) 1980: Zuárd (r) 1982: Nagyvárosi kanyarok 1982: Szerepek … egy mozihoz (d) 1983: Szegény Dzsoni és Árnika 1984: Kínos történetek (j/tv) 1985: Az ördögmagiszter (j/tv) 1986: Doktor Minorka Vidor nagy napja 1986: A zöld majom mosolya (j/tv) 1987: Bolyongás a paradicsommadár után (rj/tv) 1987: Az 1002. éjszaka (j/tv) 1988: Napóleon (j/tv) 1989: Irány Amerika (d/tv) 1990: Hangok a blokádból (d/tv) 1991: Bíró Yvette filmkultúrája 1990 (d/tv) 1992: Temetés (d/tv) 1992: Halász-színház (d/tv) 1992: TV Borisz és Videó Misa (d/tv) 1992: Kornis Mihály videóuniverzuma (d/tv) 1993: Széljegyzetek Casanovához (r/tv) 1994: Amerikai álom-színház (d/tv) 1994: Szubjektív híradó (d/tv) 1995: Fotó Pozsony (d/tv) 1996: Ando-Drom (d/tv) 1996: Érzékek iskolája 1997: Ericsson Magyarország (nt) 1997: Pannon töredék 1998: Szubjektív választási híradók (d/tv) 1998: Tengerpart, alkony, kis postahivatal (r/tv) 1999: A Cseresznyéskert az Új Színházban (d/tv) 1999: A költészet napja (d/tv) 1999: Igy készült a Jadviga párnája (d/tv) 2001: Konfesszió
Belépődíj: 1.500, diák: 1.000 Ft