EMLÉKEST

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

EMLÉKEST

„A bölcsebb részünk is odaveszett”
– kollégai, pályatársai, tanítványai emlékeznek Buda Bélára –

„Tudtuk, hogy túlnőtt mindannyiunkon, és csodáltuk, hogy mégis megközelíthető maradt. Elméje végtelen távlatait, bámulatos tájékozottságát mintegy alázattal osztotta meg velünk. Nem is értettük, voltaképpen miért. Mindazonáltal mindig elhittük, hogy megérdemeljük.”

/Nagy Zsuzsanna – Lege Artis Medicinae 2013;23(07-08)/

Buda Béla (1939 – 2013) magyar orvos, pszichiáter. Élete során tizenegy szaklapnak volt szerkesztője, valamint több, mint hetven könyvet írt, vagy szerkesztett többek között a pszichoterápia, a szexológia, az addiktológia, a szuicidológia, a kommunikációelmélet, a szociálpszichológia, a szervezetelmélet, az egészségpromóció, a mentálhigiéné, a krízisellátás és az önsegítés illetve a devianciakutatás területén. A 2000-es évek elején a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola szenátusának tagja illetve kinevezett főiskolai tanára lett, valamint megalapította, és 1998-tól évekig vezette a Károli Gáspár Református Egyetem BTK Kommunikáció Tanszékét. Haláláig a Nemzeti Drogmegelőzési és Módszertani Kutató Intézet tudományos igazgatója, valamint az Országos Alkohológiai Intézet igazgatója.

A belépés díjtalan.

2013 augusztus 23

Részletek

Dátum: 2013. 08. 23.
Időpont: 18:00 - 20:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest, 1123 Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: