Az Argumentum Kiadó, a(z) MTA Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont, valamint a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
a FÖLDBŐL ÉLŐK /Polarizáció a magyar vidéken, szerkesztette: Kovács Katalin/ című tanulmánykötet
– jelen lesznek a szerzők, a könyvet bemutatja: Hamza Eszter (Agrárgazdasági Kutató Intézet) és Kuczi Tibor (Corvinus Egyetem) –
Az átalakult, ma is változásban lévő agrárvilágról szól ez a könyv, a földről, amely egyre kevesebbek számára nyújt megélhetést. Az esetleírásokból feltárulnak a magyar vidék arcai a kis- és középgazdaságoktól nyüzsgő Szatmártól a dunántúli tájak nagyüzemi világáig, ahol az öt-tíz települést átfogó mezőgazdasági nagyvállalatokban ennél alig valamivel több falusi dolgozik. A tájak, vidék(ek) képei mellett a földből élők, a földhöz kötődők portréi is felvillannak, a földet legfőbb értékként, a megélhetés alapjaként tisztelő parasztember emlékképétől a harácsoló kapitalistán át az igyekvő középvállalkozóig, a kikopó régi figuráktól az új arcokig. A könyv esetleírásait megelőző tanulmányok, miközben az esettanulmányokra is reflektálnak, a vidéki foglalkoztatásról és közfoglalkoztatásról, a hagyományos és kényszer szülte megélhetési formákról közölnek elemzéseket.
A belépés díjtalan.