HARCSA VERONIKA és RAZVALJAJEVA ANASZTÁZIA DEBUSSY-ESTJE
– a koncertet követő beszélgetést (a fellépő művészek és a közönség között) felvezeti és moderálja: Jász Attila –
A sokoldalú zenei érdeklődésű énekesnő a koncerten legújabb partnerével, a hárfaművész Razvaljajeva Anasztáziával lép színpadra. A hárfa-ének duó a 2018-ban éppen száz éve elhunyt Claude Debussy legszebb dalait öltözteti új köntösbe. A formákkal folyton merészen kísérletező Debussy-nek Paul Verlaine és más költők verseire írt műveit a zeneszerzőhöz méltó bátorsággal és újító szándékkal hangszerelte át a két fiatal zenész. A hárfa légiessége és a sotto voce, vagyis a klasszikusnál halkabb énektechnika új oldalát mutatja meg a jól ismert daloknak.
Razvaljajeva Anasztázia 1986-ban született Oroszországban, 1993 óta Magyarországon él. Hét évesen kezdett el hárfázni, édesanyja, Gorbunova Natalia volt az első tanára, majd nyolc éves korától Felletár Melindánál tanult a Szegedi Liszt Ferenc Konzervatóriumban. 2011-ben szerzett diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol Vigh Andrea irányításával végezte tanulmányait. 2010-ben bekerült a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nagyszabású tehetséggondozó programjának és 2014-ben a Zeneakadémia karrierirodájának négy kiemelt támogatottja közé. 2011-ben Junior Prima Díjat kapott. 2011 óta a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának (DLA) hallgatója, 2012 szeptemberétől hárfa tanársegédként dolgozik a Zeneakadémián. 2015-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült. Anasztázia rendszeresen ad szóló- és kamaraesteket. Jelenleg két állandó kamaraegyüttese van két kiváló klasszikus zenésszel: a SeRa (szaxofon és hárfa) duó Seleljo Erzsébettel, illetve a Musiciens Libres (hárfa és gitár) duó Környei Miklóssal. Szaxofonhárfa felállásban főként magyar kortárs zeneszerzőkkel dolgoznak, gitárhárfa duója pedig inkább a hangszerelésre specializálódott Bachtól Bartokig terjedő időintervallumban született művek saját átiratait szólaltatják meg hangszereinken. Széleskörű repertoárja a barokk zenétől a kortárs zenéig terjed. 2013-ban bemutatta Solti Árpád Hárfaversenyét a Budapesti Vonósokkal, 2014-ben Terényi Ede Jazz Hárfaversenyét a Pannon Filharmónikusok kíséretével a pécsi Kodály Központban és a MÜPA Bartók Béla hangversenytermében, 2015-ben Karosi Bálint Hármasverseny gitárra, hárfára és cimbalomra c. művét mutatta be az Anima Musicae Kamarazenekar kíséretével a Zeneakadémia Solti termében, 2016-ban pedig ugyanott a Liszt Ferenc Kamarazenekarral adta elő Parish-Alvars e-moll Concertinoját.
Harcsa Veronika tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetem műszaki informatika szakán kezdte. 2008-ban diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola jazz-ének szakán, 2014-ben pedig mesterdiplomát szerzett a Brüsszeli Királyi Konzervatóriumban. Jelenlegi fő zenekara a Gyémánt Bálint gitárossal közös duó. Ebben a felállásban eddig két lemezt vettek fel, és rendszeresen turnéznak Európa-szerte. Harcsa Veronika korábbi zenekarával, a 2005-ben alapított, saját nevét viselő quartettel négy, számos elismeréssel kitüntetett lemezt készített. Jazz pályafutása mellett pályája kezdetén a magyar alternatív pop szcénában is sikereket ért el az Erik Sumo Band énekeseként. Nevéhez fűződik a Bin-Jip nevű kísérleti elektronikus trió két albuma, illetve egy Kassák Lajos verseit feldolgozó avantgard projektlemez is. Saját dalait angol nyelven írja, de két albumot is szentelt huszadik századi magyar költők versfeldolgozásainak. 2007-ben elnyerte a Budapest Fringe Fesztiválon a „Budapest Fringe legjobb hangja díjat”.Újabban a Gyémánt Bálint gitárossal közös jazz duó mellett klasszikus zenei előadásokon is szerepel. 2016 novemberében Kurt Weill Mahagonny daljátékának Jessie-jeként és Bohuslav Martinu: Les Larmes du Couteau című dadaista operájában Éléonore-ként debütált a bázeli Martinu Fesztiválon, Jiří Menzel rendezésében.2014 óta a Művészetek Völgyében saját udvart vezet, melynek koncertprogramjáért és napközbeni kísérőprogramok szerkesztéséért felelős. Az énekesnő 2014-15-ben havi rendszerességű koncertsorozatot vezetett Berlinben olyan vendégművészek közreműködésével, mint David Friedman, Julia Hülsmann, David Helbock vagy Samuel Blaser. A Gyémánt Bálinttal közös duót 2015-ben beválogatták a Németországban rendezett Jazzahead! European Jazz Meeting showcase-ére. Harcsa Veronika folyamatosan turnézik, eddig huszonöt ország fesztiváljain és klubjaiban lépett fel. Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Erik Truffaz, Enrico Pieranunzi, Kris Defoort vagy Nicola Conte, valamint több ízben fellépett a Liszt Ferenc Kamarazenekarral és a Concerto Budapesttel.
Belépődíj: 1.500, diák: 1.000 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)