KARINTHY FERENC: NAPLÓ 1-3.
című kötetről beszélget a sorozat négy állandó szereplője: Tóth-Czifra Júlia, Jánossy Lajos, Németh Gábor, Reményi József Tamás
Karinthy Ferenc hagyatékában több ismeretlen kézirat található. Közülük a Napló a legterjedelmesebb és a legjelentősebb. A naplót szerzője több alkalommal is élete fő művének nevezi.
Karinthy Márton ajánlása a könyvhöz:
A Karinthyak mindig a Nagy Művet akarták megírni. Frici egész életében tervezte, de sohasem kezdett neki. Az Utazás a koponyám körül című könyve azonban nemcsak agydaganata történetét mesélte el, de az emberi méltóság nagy regényévé is vált. Egyik fia, Karinthy Gábor, a Fájdalomherceg, saját görcsberándult életének monográfiáját tervezte megírni, hiába. Ördöggörcs, avagy utazás Karinthyába című családtörténetemben helyette is igyekeztem megfejteni élete és az egész család rejtélyét. Másik fia, Cini a saját nagy művének apjáról szóló könyvét tervezte, Karinthy Frigyes címen. Nem írta meg. Helyette naplót vezetett. Önmaga számára rögzítette élete mindennapjait.
Karinthy Ferenc most megjelenő Naplójában élete utolsó éveinek krónikáját követheti végig az olvasó. A szellemes, fordulatos, a kádári konszolidáció hétköznapjait, működését érzékletesen bemutató eseménysort, korrajzot a korabeli anekdotákkal és napi izgalmakkal vegyítő dokumentum betekintést enged egy önmagával és a környezetével folyamatos és intenzív kapcsolatban álló alkotó ember gondolataiba. Az olvasó végül még a rendszerváltás körülményeit is nyomon követheti.
Én, aki, aki az élet királya voltam – írta egyik utolsó bejegyzésében a már nagybeteg Apám. Igen, ő, aki kívülről-belülről olyan jól ismerte a rendszert, amelyben létezett. Ő, aki alól kicsúszott az addig oly biztonságos talaj. A forgószél, ami az élet- és alkotókedvét is magával sodorta.
Keresem az okát, miért nem tudok én írni (a saját tehetségtelenségemen kívül).
Ez a rendszer nekem – és a többieknek is – minden ostobaságával együtt bizonyos védelmet nyújt, amit elfogadok, ezt ismerem, ebben ismerem ki magam, erre haragszom – vagyis idevaló vagyok. S így van vele, szerintem, az ország túlnyomó többsége is. Beleértve pártunk és államunk bölcs vetetőit…
Tízmillió ellenzéki s tízmillió korrumpált. Nem csupán abban, hogy állásban vagyunk, ezt a rendszert szolgáljuk, ettől kapunk nyugdíjat – ez még a kisebbik része, ezzel meg lehet alkudni. Mélyebben van a hasadás, a lelkekben. Egyszerre vagyunk ellenállók és kollaboránsok, kurucok és labancok. Ettől olyan nyálas-nyúlós az egész. S ez nem jó talaj az irodalomnak, elsorvasztja a lelkeket, egyéniséget…
Egy téma maradt: ezt a skizofréniát megírni.
Igen, ez az! Éppen ettől olyan izgalmas ez a Napló! Korának skizofréniájától.
Apám valószínűleg nem is sejtette, hogy talán legfontosabb művét jegyezte le. Csak halála után derült ki: hogy Karinthy Ferenc Naplója, sikeres és sokszínű életművének (és a saját korának is) a Nagy Műve lett.
Részletek:
„Kormányzatunk rettenetesen fél 1956 októberének 25. évfordulójától. Aczél maga üzente nekem, hogy a regényemről majd október után beszéljünk. nekem eszembe se jutott. Azt hiszem, az emigráción kívül másnak sem idehaza, Az emberek mással vannak elfoglalva. Háza építenek, lakásra, kocsira gyűjtenek, szerelmesek betegek. A kutya se törődik most ’56-tal, még a lengyel ügyek sem idézik fel. A fiatalok alig tudnak valamit az egészről.”
„1974. január 1. Szilveszter éjszakája. Ágiék telefonáltak Párizsból. Feljöttek Ottóék, Bessenyei Feri és a kis Eszter, köszönteni. És semmi, egy falat a hidegtálból, egy pohár pezsgő. Hajnali 1 után mindenki elment. Ebben a buta világban nincs mást tenni: okossá kell lenni, a világ legokosabbjává. Félistenné, pardon.”
Márciusban lett 10 éves az Előhívás!
Az Előhívás 2015-2016-2017-2018-as „szemeszterei” az önéletírás, a memoárirodalom, a vallomások könyveiről szólnak. Az alanyi elbeszélés, a korban álló, annak életvilágáról tanúskodó epika erőteljes és gazdag vonulata a magyar irodalomnak; a visszaolvasások ebben az irányban keresnek utat. Amikor irodalomról beszélünk, akkor szükségképpen történelemről is, arról a közös tudástartományról, amely minden kulturális közösségnek a sajátja. Az emlékezet elfogult, az emlékező író egy bizonyos perspektívából lát és láttat; páratlan egyszeriségében korlátai és lehetőségei; a személyiség nagyepikáját, a történeti időt tereli mederbe, mondja el.
Idén az Előhívás beszélgetéssorozatában változás annyiban történt, hogy Sipos Balázs helyét Tóth-Czifra Júlia vette át. A résztvevők viszont nem változtattak az elmúlt két év perspektíváján; a memoárirodalom, a vallomásos próza területén maradnak, mert meggyőződésük, hogy innen merítve egyszerre elevenedhetnek meg alkotók, tárulhatnak fel korszakok, Magyarország története több oldalról válik olvashatóvá.
További Előhívások:
június 6.
Könyvek:
Nagy László: Naplók;
Illyés Gyula: Napló, 1956;
Beszélgetések Petri Györggyel;
Eörsi István: Időm Gombrowiczcsal;
Pilinszky János: Naplók, Levelek;
Bereményi Géza: Önéletírás (előkészületben);
Beszélgetések Hajnóczy Péterről;
Esőnap nincs, de a változtatás jogát fenntartjuk!
Az Előhívásról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/elohivas
A sorozatról részletesen: http://www.litera.hu/hirek/naplok-memoarok-kezdodik-az-elohivas-uj-szeriaja
A Litera és a Nyitott Műhely másik sorozatáról, az Írómoziról bővebben: http://www.litera.hu/dosszie/iromozi
Esemény a Facebookon.
A program az NKA támogatásával jött létre.
A belépés díjtalan.
