DZSESSZMECSERE – A MAGYAR JAZZ ELSŐ ARANYKORA

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

DZSESSZMECSERE – A MAGYAR JAZZ ELSŐ ARANYKORA

Vendégünk: DÉS LÁSZLÓ
– interaktív zenés beszélgető estek a jazzről, minden második kedden, Kerekes György és Pallai Péter vezetésével –


http://www.des.hu/

Dés László (Budapest, 1954) Kossuth-díjas magyar előadóművész, dzsesszzenész, zeneszerző. Fiatalon kezdett zenélni, zenei tagozaton végezte általános iskoláját. Emellett 1963 és 1971 között zongoraoktatásban részesült. 1971-ben vették fel a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumba, ahol 1973-ig klarinét, majd 1976-ig szaxofon szakra járt. A zenei életbe már 1974-ben bekapcsolódott, öt évvel később Dimenzió néven saját együttest alapított. A zenekar kilenc évig működött, ezalatt három lemezt adtak ki.1987-ben Horváth Kornéllal és Snétberger Ferenccel együtt megalapította a Trio Stendhalt. Az együttessel nagy sikert ért el, több lemezüket Olaszországban vették fel, Európa-szerte koncerteztek, de felléptek Indiában is. Zenéjük különlegessége a kamarazenével vegyített dzsessz volt. Együttese mellett dalszövegíróként és zeneszerzőként is dolgozik, több magyar film zenéjét szerezte (pl.: Nyom nélkül, Egymásra nézve, Egy teljes nap, Szerelem első vérig, Szerelem második vérig, Csocsó, avagy éljen május 1-je!, Üvegtigris, Sose halunk meg, A miniszter félrelép, Kalózok). Emellett musicalt is szerzett (pl.: Valahol Európában (musical), A dzsungel könyve), valamint a Jazz+Az együttesnek is dolgozott. 1993-ban szólista lett, kortárs szerzők műveit adta elő, elsősorban kamara- és szimfonikus zenekarokkal. Hangszerei a szoprán és a tenorszaxofon, játékára az érzékeny és „szubjektív hang”, az improvizációs dallamvezetés. Dést azon kevés zenészek egyikének tartják, akiket a szakma, a kritikusok és a közönség is egyaránt tisztel. 2003-ban új együttest alapított Dés Sextet néven, melynek szaxofonosa lett, egy évvel később a Magyar Jazzművészek Társaságának elnökévé választották. Pályafutása során többek között dolgozott Geszti Péterrel, Bereményi Gézával, Charlie-val és Presser Gáborral.

AZ ESEMÉNY INTERAKTÍV – KÉRDEZNI LEHET, SŐT, NAGYON IS AJÁNLATOS!
Ha nektek nem megy, ami elképzelhetetlen, akkor a két házigazda, KEREKES GYÖRGY és PALLAI PÉTER zaklatja a vendéget. (És legyen ez a reklám helye: a Nyitott Műhelyben kapható az egész városban a legjutányosabb áron „A Jazz Évszázada” c. könyvük.)
További Dzsesszmecserék (a változtatás jogát fenntartva):
május 22. – A Magyar Jazz Első Aranykora
június 5. – A Magyar Jazz Első Aranykora
Ajánlott hozzájárulás: 500 Ft

2018 május 08

Részletek

Dátum: 2018. 05. 08.
Időpont: 20:00 - 22:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest, 1123 Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: