TÁNCHÁZ

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

TÁNCHÁZ

BUDAPESTI ZSIDÓ TÁNCHÁZ
– SUE FOY (tánc), valamint BOB COHEN és MÓSER ÁDÁM (zene) közreműködésével –

Az EszterHáz Egyesület és a Nyitott Műhely új, közös programba kezd: zenész és táncszakértő barátaink közreműködésével, június 16-án, szombaton este megnyitjuk az első budapesti, zsidó táncházat. 4 generációsra tervezzük – apró gyerekeket is szívesen látunk. Az első, tavaszzáró, júniusi találkozó után, a Zsidó Táncházat majd minden évszakban megrendezzük. A Táncház kedvéért a két kitűnő zenész, Bob Cohen amerikai-magyar klezmer hegedűs és Móser Ádám harmonika művész összeáll, és együtt húzza nekünk a talpalávalót.

Sue Foy, Budapesten élő, amerikai tánckutató pedig abban segít, hogy a körtánc mindenki számára örömforrássá válhasson. Nem kizárt, hogy alkalmanként majd vendég zenész is betoppan…

Táncolni persze nem “kötelező”: örömmel várjuk azokat is, akik csak a fergeteges élőzene és a jó társaság miatt jönnének. Finta Laci bora és pálinkája se rossz… Ha már kimerültünk a sok mozgástól, pihenésképpen Bob és Sue a kelet-európai jiddis kultúra múltjáról és jelenéről beszélget velünk. Mindketten nagy utazók és felfedezők, akik kiveszik részüket a kelet-európai zsidó folklór kincseinek a megmentéséből – ugyanakkor otthonosan mozognak az európai-amerikai klezmer szcéna törzshelyein is, Berlintől Brooklyn-ig. Találkozunk júnnus 16-án a Nyitott Műhelyben?
Üdvözlettel: Pécsi –Pollner Kata & Surányi Ferec / Fran
Belépődíj: 1.500 Ft, ami a fellépő művészek honoráriumát fedezi. Gyerekeknek, diákoknak ingyenes.
Mivel a Nyitott Műhely helykapacitása véges, ezért előzetes bejelentkezést szükséges.
Cím: eszterhaz@gmail.com

2018 június 16

Részletek

Dátum: 2018. 06. 16.
Időpont: 18:00 - 20:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest, 1123 Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: