ALTERNATÍVÁK – SÁRY LÁSZLÓ ESTJE
A fotó a Nyitott Műhelyben készül, 2015-ben.
Sáry László és a BHKZ Akadémia kapcsolatának csúcspontja miden bizonnyal a BMC Recordsnál 2015-ben megjelent Hyperion sorsdala című CD. A reprezentatív darabokból készített album azonban koránt sem merítette ki az együttműködés lehetőségeit. Ennek bizonyítéka, hogy a mostani műsor szinte kizárólag ősbemutatókból áll, különlegessége pedig az, hogy több kompozíció alternatív hangszerelésben is megszólal a BHKZ Akadémia vonósainak előadásában.
Sáry László (Győr, 1940) többszörösen kitüntetett magyar zeneszerző és zenetanár, az Új Zenei Stúdió alapító tagja. Szervánszky Endre tanítványaként 1966-ban szerzett zeneszerzői diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán. 1966–1974-ig a Zenei Alap ösztöndíjasa volt. 1970-ben Jeney Zoltánnal és Vidovszky Lászlóval létrehozták az Új Zenei Stúdiót, amelynek azóta is tagja. Alkotói módszerére nagy hatással volt Christian Wolff zenéje és gondolkodásmódja, melyet Darmstadtban ismert meg. 1972-ben komponált műve – a Hangok (Sounds for…) – már egy új időszak kezdetét jelzi. Az 1980-as évek eleje óta rendszeresen ír zenét színházak számára is. 1990-től a budapesti Katona József Színház zenei vezetője, ahol többek között rendezőként jegyezte a Színház- és Filmművészeti Egyetemen frissen végzett hallgatóival a Tyukodi pajtás című interaktív előadást. 1996-ban három hónapot töltött Tokióban a Japán Alapítvány ösztöndíjasaként, ahol a hagyományos japán színházat, táncot és zenét tanulmányozta. Az 1970-es évek közepétől kezdte el Kreatív zenei gyakorlatok néven egy – a hangszeres és énekes gyakorlatra egyaránt építő – új pedagógiai módszer kidolgozását („Sáry-módszer”), amellyel fejleszti az improvizációs készséget és a koncentrációt, megismertet bizonyos zeneszerzői módszerekkel. Módszerét nem csak zeneiskolás gyerekeknek, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói számára is tanítja. Számos kurzust tartott eddig zenetanárok számára Japánban, Angliában, Franciaországban, Olaszországban, Belgiumban és Észtországban. 1999-től a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.
A sorozatot szerkeszti, és a műsort vezeti: Gémesi Géza
A programsorozat az NKA támogatásával jött létre.
Belépődíj: 800 Ft, vagy tetszőleges összeg, mellyel a Nyitott Műhely működését támogatja.