Nyári táborok 7–13 éves gyerekeknek
2009
Kedves Szülők!
Nyári táborsorozatunkat úgy állítottuk össze, hogy minden héten más programokkal várjuk a gyerekeket. A téma és a kiemelt tevékenység mellett azonban minden hétnek jellemzője, hogy valamilyen kézműves tevékenység, mozgás, sport és játék, valamint kis kirándulás, levegőzés szerepel a programban. Bármelyik hetet is választják, a gyerekeknek semmilyen előképzettség nem szükséges!
Foglalkozásvezetőink mind gyakorlott oktatók, a Nyitott Műhely (www.nyitottmuhely.hu)
pedig ízléses és otthonos hangulatával nagyszerű hely gyermekének és Önnek is!
Az egyes táborok – két foglalkozásvezető folyamatos felügyeletével – hétfőtől péntekig, 8–16 óráig tartanak.
(A programok 9 órakor kezdődnek, pénteken pedig 15 órakor várjuk a szülőket, amikor bemutatjuk heti munkánkat.)
A csoportok minimum 10, maximum 18 fővel indulnak. A gyerekek tízórait, uzsonnát hozzanak! Ebédet – rendelés esetén – biztosítunk, ára 5 napra: 3500 Ft.
Jelentkezés folyamatosan:
Madocsai Dániel, 70/267-4848 vagy
madocsaidaniel@upcmail.hu
A tábor ára 15 000 Ft/hét.
Befizetés a választott hét előtti csütörtökön
17 és 18 óra között a helyszínen.
1. hét: június 15–19.
TÁVOLI TÁJAKON
Tarts velünk! Messzi földek játékai, ételei és különlegességei közt fogunk barangolni!
Készíts egyedi batikolt vagy festett ruhadarabokat, pompon állatot és sünit, ami nem szúr…
Czeróczki Gyöngyi – pedagógiai asszisztens
Czeróczki Anita – turizmus-vendéglátás szakos hallgató
KERÁMIA TÁBOR a Sas hegyen az Aranyban
A japán kultúra vonzásában címmel!
A Nyitott Műhely és az SK Műhely együttműködése
(További részletek lejjebb)
2. hét: június 22–26.
ÉLETRE KELŐ MESEVILÁG: A VALÓSÁGTÓL A VARÁZSVILÁGIG
Irányítsd marionettként a másikat! Legyél Te magad a mesélő, a rendező, a történetíró, a díszlettervező, a bábos, maga a báb, a zeneszerző, jelmezkészítő és minden, ami egy vidám, humoros bábszínházi előadáshoz kell.
Fülöp Ági – tanító, képzőművész
Világ Veronika – pedagógus, kézműves
KERÁMIA TÁBOR a Sas hegyen az Aranyban
A japán kultúra vonzásában címmel!
A Nyitott Műhely és az SK Műhely együttműködése
(További részletek lejjebb)
3. hét: június 29–július 3.
BUDAPEST TITKAI
Csúszdáztál már együtt az óriásokkal a Gellérthegyen? Szeretnél te is saját léghajót? Hallottad már a margitszigeti zenélő szökőkutat? Tudod, hol lakik az utolsó budapesti sárkány?
Ezeknek fogunk utána járni Mosonyi Aliz nyomán sok-sok mesével, játékkal, alkotással.
Bacsik Ági – a Rogers iskola tanítója
Márton András – a Lauder iskola pedagógusa
KERÁMIA TÁBOR a Sas hegyen az Aranyban
A japán kultúra vonzásában címmel!
A Nyitott Műhely és az SK Műhely együttműködése
(További részletek lejjebb)
4. hét: július 13–17.
KERÁMIA TÁBOR a Sas hegyen az Aranyban
A japán kultúra vonzásában címmel!
A Nyitott Műhely és az SK Műhely együttműködése
(További részletek lejjebb)
5. hét: július 20–24.
FŰRE LÉPNI SZABAD!
Szabad hozzányúlnod, szabad kipróbálnod. Elkészítheted, szétszedheted, összerakhatod, kiáshatod. Legyen szó krumplipuskáról, búgattyúról, vizesrakétáról, periszkópról, kaleidoszkópról vagy elátkozott kincsről a Normafánál. Irány a fű kipróbálni, játszani, kirándulni!
Tóth Szilvia – a Csodák Palotája demonstrátora
Szuromi Márta – matematika szakos hallgató
6. hét: július 27–31.
KÖNYVES TÁBOR
Mindenről szó lesz, ami könyvszerű: hajtunk, vágunk, ragasztunk… nyomdázunk, papírt márványozunk, borítót díszítünk, montázst leporellóba gyűjtünk… mindeközben napról napra közelebb jutunk hozzá, hogy saját könyvet tudjunk kötni a papír, a rajz, a betű és a szöveg tiszteletére.
Skaliczky Orsolya – könyvtárpedagógus, szerkesztő
Szatmáry Nóra – könyvtárpedagógus, szerkesztő
7. hét: augusztus 10–14.
STÍLUSTÁBOR (HM, H2O, HSM)
Tehetségkutatás, tánc, zene. Személyre szabott odafigyelés: ünnepeljük együtt egymás értékeit. A programban szerepel még divatismeret, ékszerkészítés, parókakészítés, varázsiskola tündérekkel, bűvészekkel, varázspálcával, rengeteg humorral.
Fülöp Ági – tanító, képzőművész
Világ Veronika – pedagógus, kézműves
KERÁMIA TÁBOR
a Sas hegyen az Aranyban
A japán kultúra vonzásában címmel!
A Nyitott Műhely és az S.K. Műhely együttműködése!
Szeretettel várunk minden olyan 7–14 éves korú „arany-kezű” gyereket, aki szívesen dolgozna agyaggal, kipróbálná a korongozást és más kézműves technikát is. Délelőttönként agyagozunk, origami, ikebana, papírsárkány, kandzsi ábécé, GO táblajáték, és szabadtéri játék is lesz a programban.
A foglalkozásokat Ferenczyné Saás Kinga műhelyvezető, Janzsó Krisztina kézműves, Győri Anita keramikus iparművész
és Madocsai Dániel tanít vezeti.
Naponta 9–16 óráig.
Ára 17 000 Ft, ebéd 4 000 Ft.
Cím: SK MŰHELY, az Arany János Ált. Isk. és Gimn. Kerámiaműhelye,1124 Sion lépcső 8.
Befizetés telefonon egyeztetett időpontban.
Táborok: június 15–19., 22–26. és 29–július 3. jelentkezés Ferenczyné Saás Kingánál
(20/986-8601, skmuhely@hotmail.com),
július 13–17. jelentkezés Madocsai Dánielnél (70/267-4848, madocsaidaniel@upcmail.hu).
NYITOTT MŰHELY
Cím: 1123 Budapest, Ráth György u. 4.
Telefon: (1) 214-0676
E-mail: muhely@t-online.hu
Weblap: nyitottmuhely.hu
Nyitva: hétfőtől szombatig 14–22 óráig
- Ez az esemény elmúlt.