A 2000 Irodalmi és Társadalmi havi lap estje
Vendégünk: VÁRADY SZABOLCS
– a sorozat következő részében A REJTETT KIJÁRAT I című kötetéről a szerzővel Margócsy István beszélget, zenei meglepetés: Darvas Ferenc zongorán –
„Világvégi elegancia.” E szóval jellemezte Réz Pál a 80-as évek elején Várady Szabolcs költészetének stílusát, ízlését. Ugyanez a szó tért vissza egy 1985-ben lejegyzett beszélgetés során, amikor Domokos Mátyás kérdésére Vas István így felelt: „Az is hozzátartozik az eleganciához, hogy nem szabad túlságosan is észrevenni a dolgokat. Egyébként a nil admirari, a »semmin sem kell csodálkozni« ugyancsak magyar tulajdonság, és persze ugyancsak hozzátartozik az eleganciához Várady Szabolcsban. Eleganciáról beszélek, de kevésbé hízelgő szóval is nevezhetném ugyanezt. Ha jól emlékszem, már le is írtam vele kapcsolatban, hogy van benne valamilyen impregnáltság, áthatolhatatlanság az élményekkel és a dolgokkal szemben.”
Talán valóban az elegancia, az impregnáltságnak ható tartózkodás és mindehhez a humornak egyfajta kesernyés változata jellemzi leginkább a jelenlétnek és a hatásnak azt a módját, amellyel Várady Szabolcs költői életműve és szerkesztői tevékenységében megnyilatkozó ízlése alakította az elmúlt évtizedek magyar költészetét. Ez az életmű most A rejtett kijárat című kötetben – a szerkesztői munka során keletkezett szövegek és néhány fordítás, előszó kivételével – teljes egészében előttünk van. /…/
Schein Gábor: A lefordíthatatlan szójáték
/…/ „Várady halk iróniáját az élteti, ahogy a mindennapi élményeket, az élmények mindennapjait és az életet meghatározó, lényegében metafizikus princípiumokat egymáshoz méri.” (Margócsy István: Ha már itt vagy. Mozgó Világ, 1982. 3.) Ez a magasabb szféra pedig mindig jelen van költészetében. Akkor is, amikor a vécétartályról ír villanellát, vagy limeriket a hullámok taraján álló Herbert von Karajanról. /…/
Ez a magasabb szféra pedig mindig jelen van költészetében. Akkor is, amikor a vécétartályról ír villanellát, vagy limeriket a hullámok taraján álló Herbert von Karajanról.
A szplín, a rosszkedv egyébként érdekes módon a kritikusok legtöbbje szerint valamiféle morális fedezetet képez Várady költeményeihez. Talán hogy a játékosság elfogadhatóbbnak látsszék; legalább kínjában vicceljen. „Várady lírájának… a tagadhatatlanul hiteles rosszkedv a fedezete.” (Lator László: Várady Szabolcs változása. In: Szigettenger: Költők, versek, barátaim. Európa, 1993.) /…/
Még valamit nyelvről és ethoszról. Réz Pál írja: „…a korszerűtlen elegancia, kecs, a formák akrobatikája, a ritmusok és ritmusváltások igézete Várady Szabolcsnál – igen, hadd mondjam ki a nem divatos szót: világfájdalommal párosul”. (Réz Pál: Várady Szabolcsról. Kortárs, 1983. 3.) Tandori metaforikusan ugyan, de továbbmegy: „…háló nélkül és állványtalanul építené vissza Várady (akár ha mozdulatokból, aprított lendületekből) azt a tüneményt, amit a tömör, találó kifejezésmód méltóságának nevezhetünk”. (Tandori Dezső: Várady Szabolcs: Ha már itt vagy. Kortárs, 1982. /…/
Bodor Béla: MINDEN (AMI) megvan
A belépés díjtalan.
