IRODALMI EST

Események betöltése
  • Ez az esemény elmúlt.

IRODALMI EST

NÉHÁNY MOZGÁSFORMA
A Libri Kiadó estje
– Kukorelly Endre: Országházi divatok és Mind, átjavított, újabb, régiek, Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek és A Jóisten megvakul, valamint Kőrösi Zoltán: Szívlekvár című kötetéről Szilágyi Zsófia beszélget a szerzőkkel –


Három műfaj – három szerző

Részletek a kötetek előszavából:
Kukorelly Endre
harminc év lírai terméséből válogatta ki, írta át, rendezte új szerkezetbe verseit az első kötettől (A valóság édessége, 1984) a legutóbbiig (Mennyit hibázok, te úristen, 2010). A gyűjteményben az olyan emblematikus darabok mellett, mint a Vojtina-redivivus című Arany-átirat, a H.Ö.L.D.E.R.L.I.N.-ciklus vagy a nagy sikerű Samunadrág gyerekversei, kötetben még nem publikált legújabb művei is helyet kaptak. A Mind, átjavított, újabb, régiek a legteljesebb összefoglalása egy olyan szerző lírai pályájának, aki mérhetetlen műgonddal „hibázó”, eltéveszthetetlenül egyedi költői nyelven, zavarba ejtő eleganciával vonja kérdőre, „javítja át” a költészetről alkotott konvencionális fogalmainkat.
Kőrösi Zoltán: Szívlekvár –
/…/ Magyar Sándor a kisunokájának, a családban immár az ötödik Magyar Sándornak meséli el saját életének és felmenőinek történetét. De nem is egy életet, hanem mindazokat a sorsváltozatokat, amelyek a huszadik századi Magyarországon oly jellemző életutak lehettek. Így aztán az egyik történetben a nagyapa édesapja nem tér vissza a munkaszolgálatból. Egy másik történet szerint úgy is lehetett volna, hogy a nagyapa édesapja fia születésére szerencsésen hazaérkezik az 1943-as doni áttörés előtt, hogy aztán a családjával Dániába menekülvén egy katonai vonatszerelvény vagonajtaja zúzza halálra. Vagy akár az is megeshetett volna, hogy a nagyapa családját, az Őrségben gazdálkodó Magyarékat 1950-ben kitelepítik a Hortobágyra.
A Szívlekvár meséjében az is megtörténhetett volna, hogy a nagyapa felesége halála után megismerkedik egy Budapesten élő orosz származású özvegyasszonnyal, aki ugyancsak elmesél egy életet valakiről, aki túlélvén a háborút, magyar tolmács lett.
Hogy végül az emberi sorsok miképpen fonódnak egymásba, mire lehet megoldás egy tyúk, mire jó a szívlekvár, s miként gyógyíthatnak a történetek – kiderül Kőrösi Zoltán országhatárokon és évszázadokon átívelő lebilincselő történelmi családregényéből.


Három szerző – három műfaj

Papp Sándor Zsigmond: A Jóisten megvakul/…/ A kötetben olvasható tizenhat novella mindegyikében különös, megmagyarázhatatlan események történnek a szereplőkkel. Kisebb-nagyobb bűnök áldozatai és elkövetői ők. Egy asszonyt a férje Krisztus-pózban szegel fel a falra, egy másik feleséget megmérgeznek, kétségbeesett kései elégtételként elcsattan néhány pofon, egy könyvelő hulláját a lépcsőházban találják meg a lakók, s nem kevesen esnek áldozatul féltékenységből elkövetett gyilkosságnak. A történetek azonban nem feltétlenül szolgálnak az elkövetett bűnök maradéktalan felderítésével, olykor még a bűnös kiléte is homályban marad. A hol drámai, hol groteszk események hátterében megbújó rejtély megoldása a novellák világába merészkedő olvasóra hárul. A közelebbről meg nem határozott, Európa keleti felére nyomasztóan emlékeztető helyszínek, a saját szenvedélyeik és kilátástalanságuk foglyaként kis közösségekben alkalmazkodni igyekvő szereplők mind ismerősek számunkra. A szerző csapdát állít, amikor olyan könnyedséggel és gazdag elbeszélői nyelven mesél a nyugtalan lelkek lakta titokzatos vidékekről, magányos bérházakról. Ebből a világból nincs menekülés, bűnösök és áldozatok egyként ott kísértenek a megsebzett tájban – és az olvasó is elveszti ártatlanságát.
A belépés díjtalan.

2015 február 16

Részletek

Dátum: 2015. 02. 16.
Időpont: 19:00 - 21:00

Helyszín

Nyitott Műhely

Ráth György utca 4.
Budapest, 1123 Magyarország

Weboldal megnyitása

Szervező

Nyitott Műhely
Email: