A PPKE Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán alapított KuK Kritikai Portál sorozata
Vendég: KRUSOVSZKY DÉNES költő
– beszélgetőtársak: Hörcher Ferenc (tanár), valamint Gunda-Szabó Dóra és Tanos Márton (a PPKE BTK doktorandusz hallgatói, a KuK volt és jelenlegi szerkesztői) –
A KuK (Kultúra és Kritika) a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán alapított, az Esztétika Tanszék által működtetett független, kritikai portál. Egy nyilvános szeminárium: az Esztétika Tanszék oktatóinak és az egyetem hallgatóinak szakmai, tantermen kívüli együttműködése. Most ki kíván lépni az internetes térből és beszélgetéssorozatot tervez kortárs szépírókkal, melynek célja, hogy jobban megismertesse az egyetemistákkal a kortárs szerzőket, akik még az egyetemi oktatásban is alig kapnak helyet. S alkalmat teremtsen, hogy kötetlenebb formában találkozzanak az élő magyar irodalommal. Így meg tudják ismerni az irodalmárok nézőpontja mellett egy kicsit a szerzők szempontrendszerét is.
Úgy próbálják továbbvinni a nyilvános szemináriumi jelleget, hogy egy KuK-os szerző; jellemzően pázmányos diák, egy egyetemi oktatóval karöltve beszélget a kiszemelt szerzővel. Ezzel szeretnék elejét venni az akadémiai ízű beszélgetéseknek és minden bizonnyal egy kis fiatalos frissességet tudnak csempészni az estékbe.
Bővebben: www.kuk.hu
A belépés díjtalan.