DÉVÉNYI ÁDÁM
Közreműködik: Jordán Adél – ének és Soós Balázs – bőgő
Az 1957-es születésű Dévényi Ádám korán kezdte: 14 évesen már saját dalait gitározta-énekelte, gyakran ellenzéki csoportok rendezvényein. Benne volt a folk-rock mozgalom progreszív ágában, olyan zenekarokkal dolgozott, mint a Vizöntő, a Tabula vagy a Vasmalom, ahonnan a nagybőgős Soós Balázs még ma is mellette van. A legtöbben a furcsa hangulatú, magas költői értékkel bíró Dévényi-dalokat csak a Rolls és a Bikini átdolgozásai (Adj helyet magad mellett, Izzik a tavaszi délután, Közeli helyeken stb.) révén ismerik, melyek az eredetileg egy szál nejlonhúros akusztikus gitárra írt dalok össze-vissza szabdalt, vulgarizált rockváltozatai voltak (a dolog pikantériája, hogy még így is „Az év szövegírója” díjat hozták Dévényinek egy szakmai szavazáson). Dévényi Ádám csak 1990-ben jelentette meg először saját szerzeményeit: az „Adj helyet” kazettán. Soós Balázs mellett Börcsök Enikő színésznő működött közre rajta, akit még színinövendék korában, Kaposváron ismert meg az énekes. Az 1994-es Mindennapi éjek már CD-n is megjelent, de azóta csak két saját „kiadású” kazetta készült (Szabadság miatt zárva – 1996, Abszint – 1999), hasonlóan briliáns dalokkal. A kaposvári színházban jó ideje zeneszerzőként és színészként is dolgozó Dévényi nemcsak az egyik legfontosabb magyar dalszerző-énekes, de az egyik legjobb, legegyénibb hangú is – nem véletlen, hogy a közelmúltban Cserepes Károly (ex-Vízöntő) is őt kérte fel énekelni a Tandori-szövegeket megzenésítő Helyből távol című albumon. Egy másik, sokkal frissebb kollaboráció még meghökkentőbb: a Tilos Rádió Maraton 2000 című összeállításon DJ Kakaó remixelte a Józsi bácsi című Dévényi-dalt, és az olyan jól sikerült, hogy a közeljövőben akár még egy komplett remixlemez is születhet. (Déri Zsolt szövege nyomán)
Belépödíj: 500 Ft