PECEK – CZIBERE DUÓ
Pecek Lakatos Krisztián (Budapest, 1989) kilenc éves korában kezdett el bőgőzni. Klasszikus zenét a Tóth Aladár Zeneiskolában, később a Bartók Béla Konzervatóriumban tanult. A jazz-hez autodidakta módon közeledett. Mégis oly sikeresen és eredményesen, hogy 13-éves korában megnyerte a Magyar Rádió Jazz bőgő versenyét – ahol nem kisebb személyiség: John Patitucci volt a zsűri elnöke, a gálakoncerten duóban játszhatott vele. E győzelmének köszönheti, hogy kiadhatta első saját lemezét is „Young man with a big bass” címmel. 2007-ben ifj. Szakcsi Lakatos Béla társaságában a világhírű dobossal, Ed Thigpen-el játszhatott együtt. 2012 januárjában, a Művészetek Palotájában Balázs Elemér és Balázs József társaságában ugyancsak két világhírű jazz muzsikussal, Nicholas Payton-nel és Tim Ries-szel zenélhetett. Ugyanebben az évben jelent meg első szólólemeze „In Memory of...” címmel – ezen saját szerzeményei hallhatók. Egy évvel később Szakcsi Lakatos Róbert társaságában a világhírű Gregory Hurchinson-nak lehetett partnere, mely együttműködés nem csak egy svájci koncertkörutat, de közös lemezt is eredményezett.
Czibere József 1977-ben született Hajdúböszörményben, zenei tanulmányait 11 évesen a helyi zeneiskolában ütőhangszeresként kezdte, majd Sándor László magántanítványaként folytatta. 1995-ben került Budapestre, ahol hozzájutott az első pár kongájához és bekerült a Wei Wu Wei zenekarba, majd az Eichinger Bandbe. 2001-ben játszott Katona Klári zenekarában, a következő évben mint session zenész az LGT-vel szerepelt. Közreműködött a Budapest Jazz Orchestra első – Budapest Jazz Suite című – lemezén. 2003-ban az Egyesült Királyságba költözött, ahol egy zeneiskolában és egy általános iskolában 8 és 14 év közötti gyerekeket tanított dobolni. Bekerült Victor Davis zenekarába, akivel eljutott Japánba és Európa csaknem összes országába. 2006-ban szerelemtől és honvágytól vezérelve hazaköltözött. Balázs Elemér 2008 januárjában hívta a Groupba muzsikálni.
Belépődíj: 1.000, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti.)