ITTZÉS GERGŐ – MEZEI SZILÁRD DUÓ
A zentai Művelődési Ház színpadán (2017. június)
Ittzés Gergely és Mezei Szilárd a kétezres évek elején egy nagyzenekari produkcióban találkozott először egymással, és azóta is kiváló szakmai és baráti kapcsolatot ápolnak. Együttműködésük hozadékaként az elmúlt évek során számos formációban léptek fel közösen, és több lemezen is játszottak együtt.
A koncert során a két művész a kortárs improvizatív zene sajátos világába kalauzolja a közönséget. Mezei Szilárd egyebek mellett kifejtette, az ő esetében nem válik el élesen egymástól a komponálás és az improvizáció. Úgy fogalmazott, amikor az ember egy koncerten játszik, az egy kicsit olyan, mint az álmodás folyamata, amelynek során másodpercek alatt számos különböző kort és helyszínt be tud járni. Hozzátette, az improvizáció azonban nem konkrét emlékekből vagy zenei élményekből eredeztethető, hanem sokkal mélyebben, sokkal megfoghatatlanabb dolgokban gyökerezik.
Ittzés Gergely egyebek mellett kiemelte, az improvizatív zene olyan zene, ami gyakorlatilag nincs is, hiszen csak akkor létezik, amikor játsszák, majd hozzátette, éppen ez az egyik oka annak, hogy minden koncert más és más, mindegyik egyedi és megismételhetetlen. Ahogyan fogalmazott, az improvizatív zene világa nem olyan, mint mondjuk, a barokk vagy a dixieland világa, amelyek körülhatároltságuk folytán egyfajta zárt keretet is jelentenek egyben, és ezért az is viszonylag pontosan behatárolható, hogy mi az, ami még belefér a rendszerükbe, és mi az, ami már nem, hanem egy olyan világ, amelynek nincsenek meghúzva a határai, ahogyan annak a birodalomnak sincsenek meghúzva a határai, amelyet egy-egy koncert során bejárnak.
/H. A./
Ittzés Gergő a kecskeméti Kodály Iskolában és a Zeneakadémián végezte tanulmányait, ahol nagy hatást tettek rá Kurtág György és Rados Ferenc kamaraórái. Diploma után egy évet a nemzetközi Prágai Mozart Akadémián, majd néhány hónapot Kanadában a Banff Center for the Arts művésztelepen töltött. Részt vett több mesterkurzuson (Adorján András, Michel Debost, Michael Faust, Matuz István, Auréle Nicolet, stb.), és díjat nyert több hazai és nemzetközi versenyen. 1998-ban Lengyelországban a Zenei Egyéniségek Második Nemzetközi Alexander Tansman Versenyének Nagydíját nyerte. 1992-ben a Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület nívódíját kapta az új magyar zene tolmácsolásáért. 1998-99-ben Fischer Annie-ösztöndíjas. Matuz István közvetett és közvetlen hatásának köszönhetően figyelme korán a legmodernebb fuvolatechnika felé fordult, a megismert új lehetőségek ihlették saját fuvoladarabjait is. A kiterjesztett technikáról előadásokat tartott Budapesten, Prágában, Németországban, Belgiumban, Kanadában és New Yorkban. Gyakran lép fel a magyar kortárs zenei együttesekkel és ad szólóesteket. Széles repertoárján a fuvolairodalmon ismert darabjain kívül számos ritkaság is szerepel, koncertjein szívesen játszik teljes sorozatokat, mint pl. C.Ph.E. Bach, Mozart, Weber és Boismortier szonátáit, Mozart fuvolanégyeseit vagy Telemann szólófantáziáit. A klasszikus és kortárs zene mellett számos más stílus is hat zenei világára. A Talizmán nevű etno-jazzrock együttes tagja és zeneszerzője, de más jazzformációkban is fellépett, illetve készített felvételeket (Makám, Emil Viklicky, Markus Stockhausen Possible Worlds Orchestra, Bop Art Orchestra stb.). Jelenleg a Váci Zeneművészeti Szakközépiskola és a győri Széchenyi István Főiskola fuvolatanára. 2001-ben Liszt-díjjal tüntették ki.
http://www.ittzesgergely.hu/
http://www.szilardmezei.net/
A zentai születésű Mezei Szilárd mint hegedűs, brácsás, nagybőgős és zeneszerző különböző felállású zenekaraival (duótól nonettig) kortárs improvizatív zenét játszik, elsősorban saját kompozíciókat. Zeneszerzőként fő érdeklődési területe az improvizáció és kompozíció kapcsolata, a jazz és a népzene. Aktívan foglalkozik színházi zeneszerzéssel is, állandó munkatársa a Jászai-díjas Mezei Kinga, illetve gyakori munkatársa Urbán András és Várszegi Tibor rendezőknek. Kobzon és Oud-on játszik eredeti népzenét, illetve népzenéhez kötodő improvizatív zenét. Előadóként és résztvevőként közreműködött több improvizatív zenei műhelyben, illetve személyiségfejleszto kurzus intuitív zenei részlegének munkájában is. Gyakran játszott és játszik együtt ismert improvizatív zenészekkel (tk. Matthias Schubert, Geröly Tamás, Szabados György, Dresch Mihály, Michael Hornstein, Márkos Albert, Tim Hodgkinson, Peter Ole Jörgensen, Jens Balder, Szelevényi Ákos, Joe Fonda, Michael Jefry Stevens, Joelle Leandre, Hamid Drake Herb Robertson, Frank Gratkowski, Charles Gayle) itthon és külföldön. Zenei írásai a kanizsai Orbis, az újvidéki Új Symposion és a gyori Muhely folyóiratokban jelentek meg. Tagja a Szerbiai Zeneszerzők Szövetségének, illetve a „Gyorfree” – Jazz, Improvizatív- Kortárs- és Népzenei Műhely – Egyesületnek. Jelenleg a Mezei Szilárd Triót, a Mezei Szilárd Quintettet / Sexttet ill. a Mezei Szilárd Ensemble-t vezeti, ezenkívül közreműködik több improvizatív-zenei formációban.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő kerestetik.)