A
TRIO SQUELINI
– Szalai Péter, Szőke Szabolcs, Váczi Dániel –
CAMPIELLO/ TERECSKE című új CD-jének bemutatója
Szőke Szabolcs egy személyben zenész, képzőművész és színházi alkotóművész. Klasszikus zenei tanulmányokat folytaott, majd érdeklődése a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek (gadulka, sarangi, gusla) felé fordult. Ezzel egyidejűleg ritkán hallott és kevésbé ismert hangszereket tervezett, többet meg is valósított különböző színházi produkciókban és koncerteken. Mindemellett képzőművészként is tevékenykedett, egyéni és csoportos kiállításokon, és ezáltal a látványtervezés a színházon belül igen közel állt hozzá. Zenészként először a színház keretein belül kezdett el dolgozni 1971-81 között állandó munkatársa és egyik alapítója volt a nemzetközileg is jegyzett Stúdió „K” Színháznak. Zenei pályafutása szólistaként a Franciaországban különösen népszerű Kolinda együttessel kezdődött 1978-79-ben. Ezzel a zenekarral sikerrel szerepelt számos fesztiválon és játszott többek között a párizsi Olympia színpadán, valamint a Théátre de la Ville-ben. Majd 1981-ben megalakította a Makám együttest Krulik Zoltánnal, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenéket egységbe olvasztó, szintézisre törekvő zenei formációk közül talán az egyik legismertebb Kelet-Európában. Később 1994-ben néhány ismert jazz muzsikussal együtt megalakítja a TIN-TIN Quartettet (2003-tól Quintett), amely rögtön megalakulásakor óriási sikert aratott a budapesti World Music Festivalon. 2002-től létrehozta az EKTAR együttest.
Szalai Péter észak-indiai klasszikus zenével foglalkozó, korunk egyik legkiválóbb, európai születésű tablazenésze. Gyerekkorában zongorázott, Petri György mostohafiaként, 16 éves korában a családi barát, Kurtág György tanácsára mégis inkább az indiai páros ütőhangszert, a tablát választotta hangszeréül. Kezdetben Anthony Dasstól tanult 1982-1984 között Budapesten és Indiában. 1988-tól a világhírű tablamester Ustad Alla Rakha fogadta tanítványává. Ezzel párhuzamosan különleges mester-tanítvány kapcsolatban került az azóta elhunyt Pandit Ravi Shankar, akit nemcsak az indiai klasszikus zene területén tekint gurujának (mesterének). 1979-1980-ban két együttesben is kipróbálta magát, mint a Krulik Zoltán vezette Creativ Stúdió Öt (CSŐ) és a Dés László vezette Dimenzió nevű formációk. 1980-tól dolgozott az indiai klasszikus zenét játszóCalcutta Trióval és az 1984-tól Makám együttessel is (ez utóbbinak alapítója is volt és 1991-ig játszott benne). 1992-ben még duóban megalakította Szőke Szabolccsal a Tin Tin-t, 2000-ben közreműködött Lantos Zoltán hegedűssel, Juhász Gábor jazz gitárossal, valamint saját tanítványával, Nyusztay Ivánnal a Samsara Quartett létrehozásában. Jelenleg is keresett muzsikus különböző jazz és etno, ill. fúziós produkciókban. Tevékenysége fontos részének tekinti a tanítást a RIMPA (Ravi Shankar Institute for Music and Performing Arts) keretében. A RIMPA elnökhelyettese. 2009 óta Rácz Zoltán meghívására a Zeneakadémián is tanít klasszikus indiai zeneelméletet és az ütőhangszereseknek tablát, klasszikus és jazz tanszakosoknak egyaránt.
Váczi Dániel tíz évig hegedült, majd tizenhét évesen kezdett altszaxofonozni. Később a meglehetősen ritkán használt szopraninoszaxofonon is játszani kezdett. 1998-ban diplomázott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem biológus szakán mint ökológus és evolúcióbiológus. Borbély Mihálytól szaxofonozni, Madarász Ivántól, pedig zeneelméletet és zeneszerzést tanult. Egy évig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszakának szaxofon szakára járt. Lemezfelvételeket készített többek között Gadó Gáborral, a Plastic Oharával, a Timeless Life zenekarral, a Kadával, Vázsonyi Jánossal és a Nigunnal, valamint Winand Gábor Different Garden című díjnyertes albumán hallható egy darabja.
Saját szerzeményeit játszó trióját 2001 őszén alakította meg Horváth Balázs bőgőssel és Sárvári Kovács Zsolt dobossal. Zenéjükben, mely műfaját tekintve a modern jazz és a kortárs zene egyfajta ötvözete, a szigorúan komponált témák közé nagy ívű improvizációk ékelődnek.
A program a Summa Artium támogatásával jött létre.
Belépődíj: 1.200, diák: 900 Ft (Önkéntes jegyszedő: Peti)