Az Imprimatur Kiadó és a Nyitott Műhely örömmel tudatják, hogy megjelent
BARANYAI LÁSZLÓ: PÁLFORDULT VILÁG című kötete
– az íróval Szkárosi Endre és Kozma György beszélget –
A Pálfordult világ a keresztény térítőként fellépő Saulus rabbi – Szent Pál apostol kalandos életéről, a zsidó Jézusról, a zsidóság és kereszténység viszonyáról szól. Vitára ingerlő regény a múltról a mának.
A borító előlap fülszövege:
A keresztény hittételek elsőszámú kidolgozója egy, a zsidó vallási előírásokat élete végéig aggályos pontossággal betartó egykori rabbinövendék, akinek Jézus Krisztusa így beszél a tanítványokhoz: Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy megszüntessem a törvényt vagy a prófétákat. Nem azért jöttem, hogy megszüntessem, hanem hogy tökéletessé tegyem. Bizony mondom nektek: Míg ég és föld fönnáll, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, hanem beteljesedik az egész. Érvénytelenítjük talán a törvényt a hit által? Szó sincs róla! Ellenkezőleg: megszilárdítjuk a törvényt. Könyvemben arra keresem a választ, hogy miért volt Szent Pálnak az az életcélja, hogy keresztény istenként olyan zsidó Megváltót fogadtasson el a világgal, aki a zsidó törvény, és ezzel a zsidó életforma mindenek felettiségét hirdeti, s hogy miként sikerült megvalósítania ezt a célját.
Baranyai László, a Mészöly Miklós Egyesület tagja.
A borító hátlap fülszövege:
Ha a szüleim tizennégy évesen nem adnak be egy kollégiummal társított Szent Benedek-rendi gimnáziumba, talán maradok olyan átlagos keresztény, mint az ismerőseim egy része. Vasárnapi templomba járás, egyházi esküvő, a gyerekek megkeresztelése, felületes ismeretek vallásom téziseiről, Jézus istenségének indokolás nélküli elfogadása. Viszont bekerültem egy szigorú, de ugyanakkor meglepően liberális szellemiségű intézménybe, ahol – ha nem is pártolt – de megtűrt volt a hitelvekben való kételkedés. Persze: az elbitangolt báránynak a jászolhoz való visszaterelgetésével. Egy évi ottlét után – hiába ért intenzív egyházi hatás – magam is ilyen elbitangolt, pontosabban: útkereső állapotba kerültem. A klasszikus istenérvek valahogy erejüket, hitelüket vesztették számomra. Szerencsére a folyosón, ahonnan a hálótermünk nyílott, volt a szobája a hittantanárunknak is, aki látván elbizonytalanodásomat, közölte, hogy olyan megdönthetetlen istenérvvel fog előrukkolni, ami után sietve térek vissza a hívők táborába.
A könyv honlapja: www.palfordultvilag.hu
A belépés díjtalan.