(Az IMÁGÓ EGYESÜLET előadássorozata pszichoanalízisről, tudományról, kultúráról)
AZ IMÁGÓ BUDAPEST című FOLYÓIRAT (korábban THALASSA) KÉT LEGUTÓLSÓ LAPSZÁMÁNAK
BEMUTATÓJA
Az esten bemutatjuk az Imágó Budapest c. folyóirat két legutóbbi (2011/2. és 201/3.) számát, melynek témája a pszichoanalízis és az idegtudományok kapcsolata. A bemutatón a két szám szerzőinek jelenlétében kerekasztal-beszélgetést tartunk a megjelent tanulmányok által felvetett kérdésekről. A beszélgetés résztvevői: Bokor László pszichoanalitikus, Unoka Zsolt pszichiáter, filozófus és Erős Ferenc pszichológus. Moderátor: Lénárd Kata pszichológus.
Vajon a pszichoanalízis és az idegtudományok fejlődése egymástól függetlenül történik, vagy lehetséges a kettő közti integráció? Lehetséges-e, hogy – talán éppen a neuropszichoanalízis által kijelölt mezőben – a két tudományág nem csupán építkezik egymásból, hanem egy radikálisan új tudományággá, sőt paradigmává alakul? Vannak, akik ebben az új paradigmában a karteziánus dualizmus, az agy/elme, test/lélek probléma meghaladásának lehetőségét látják, és vannak olyanok, akik magában a neuropszichoanalízis létrejöttében látják igazolva azt a tényt, hogy a pszichoanalízis el nem ismert, belső krízisekkel küzd.
Bővebben: http://www.mtapi.hu/thalassa/
Belépődíj: 500 Ft