Szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt ERŐS FERENC: SZÁGUNDELLI CSODÁI című regényének bemutatására
– a regényből a szerző olvas fel képpel, hanggal illusztrált részleteket, az est házigazdája Gyimesi Júlia, a szerzővel Papp Orsolya,
Vida Katalin, Ehmann Bea és a közönség beszélget –
A könyv visszhangjaiból:
„…Erős evvel a könyvvel íróvá lesz, de nem akar az lenni, nem akar görcsösen írni, nem akar írónak mutatkozni. Egyszerűen csak elmond valamit, elmesél, rögzít, regisztrál. Ezzel tartozik magamagának talán. Hogy regisztrálja az ő huszadik századát; családot, zsidóságot, gyerekséget, háborút, üldöztetést, kultúrát, olvasmányokat, pszichoanalízist, fasizmust, kommunistaságot, ifjúságot, iskolát, úttörőt és a lányok dolgait” …”
(Bächer Iván, Népszabadság, 2012.)
„A hallgatag, szűkszavú szakembernek, átlépvén a „misztikus” hatvanon, hirtelen beszélhetnékje támadt. Megélt, másoktól hallott, kitalált XX. századi történetek százai kavarogtak a fejében, s nem tudott ellenállni a kísértésnek, hogy immár megossza őket másokkal is. Ömlik belőle a szó, a rég- és közelmúltból előhalászott, nemzedékek által megtapasztalt közhistóriák csakúgy, mint a soha nem hallott, tátott szájjal fogadható, rejtett összefüggésekre rávilágító sztorik… Mintha csak az élete függne tőle, afféle férfi Seherezádéként
kiapadhatatlanul és lebilincselően mesél és mesél.”
(Murányi Gábor, HVG)
„…a lényeg éppen abban a kuszaságban, egymásra rakodó alternatív realitásokban és abszurditásban rejlik, ahogyan a történetvezetés halad, mindig tovább és tovább bontva egy-egy mellékszálat, hogy az egész végül
összeérjen egy bonyolult és zavaros egészben, mint amilyen maga a XX. század. Ez az a sajátosan posztmodern hangulat és az irónia – néha Örkényre emlékeztető fekete humor -, amivel Erős átszövi az önéletrajzi
kordokumentumot, amitől annyira hiteles látlelet lesz ez a XX. század kollektív őrületéről, még azoknak is (sőt azoknak igazán!), akik maguk nem élték végig ezt a korszakot.”
(Kovács Attila, HAPAX, Szeged)
Belépődíj: 500 Ft