AZ ÚJ VAGY KÉSZÜLŐ ALKOTMÁNY ÉS A LIBERÁLIS DEMOKRÁCIA EURÓPÁBAN
Meghívott vendégeink:
KOLLÁTH GYÖRGY (Szolnok, 1947.) magyar alkotmányjogász, ügyvéd. A szolnoki Verseghy Ferenc Gimnáziumban érettségizett kitűnő eredménnyel 1965-ben, majd 1971-ben a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát summa cum laude minősítéssel. Jelenleg ügyvéd, közigazgatási és alkotmányjogász, a Testnevelési Főiskola és az ELTE címzetes egyetemi docense, óraadó tanár a Zsigmond Király Főiskolán, műsorvezető a Klubrádióban. Kutatási területei: emberi jogok, civil társadalom és közhatalom, alkotmányos intézmények, közigazgatás, sportjog, médiajog, humor a jog mindennapjaiban.
GÁBOR GYÖRGY (Budapest, 1954.) MTA Filozófiai Kutatóintézet – tudományos főmunkatárs, Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem – egyetemi tanár. Kutatási területei: latin patrisztika, összehasonlító vallástörténet, vallási szimbólumok története, a teológiai antijudaizmus története, a zsidóság története, a judaizmus bölcselete és történelemfelfogása, a zsidóság mint civilizáció, teológiai antijudaizmus, a XX. századi zsidó filozófia története, XX. századi politikai messianizmus, Flavius Josephus történelemszemlélete, a korai századok rabbinikus és apokaliptikus bölcselete , a zsidó és keresztény történetfilozófiai és üdvtörténeti gondolkodás, napjaink politikai teológiája.
Házigazda-moderátor NIEDERMÜLLER PÉTER a SZEMA – Liberális Párt elnökségi tagja
A belépés díjtalan.